Szalka Bringa

Szalka Bringa

Szalka Bringa

Szalka Bringa

Szalka Bringa

Szalka Bringa

Szalka Bringa

Szalka Bringa

2017.

2017.05.27-28. - Két nap a Réz-hegységben

Az év első közös, ráadásul rögtön csomagos túrája (tavaly erre szeptemberig kellett várni, ha a Párommal történt balatoni kiruccanást nem számolom). Egy hónappal ezelőtt megpróbáltuk kihasználni a május elseje adta hosszú hétvége lehetőséget és szervezni egy négynapos biciklizést, de sajnos - leginkább az időjárás, részben más okok miatt - ez elmaradt. Most viszont kihasználtuk a kedvező időt és igaz, hogy csak két napra, de sikerült eljutnunk a közeli Erdélyi-Középhegység észak-nyugati részébe.

Bővebben ...

2017.06.22-24. - Dolomitok újratöltve

2017. második csapat túrája, ismét a Dolomitokban. Kb. egy éve ugyanezt a helyszínt választottuk, pontosabban Steve barátom meghívásának eleget téve töltöttünk itt Szerával bő két napot, de akkor a csapat "kemény magjának" hiányzása szinte kötelezővé tette, hogy visszatérjünk erre a nem mindennapi helyre.

 

Bővebben ...

2017.07.24-26. - Dunántúlra kétkeréken

A tavaly augusztusban sikerre vitt, szép emlékeket idéző Három Tó Túra után az idén is felmerült egy hasonló biciklitúra igénye. A Párom elkezdte nézni a helyszín lehetőségeket, és mivel a Fertő-tó környékén még soha nem jártunk kerékpárral, ezért idén ezt tűzte ki úti célul.

Bővebben ...

Weboldalunkon sütiket használunk. Néhányuk nélkülözhetetlenek a weboldal működéséhez, míg mások segítenek nekünk a webhely és a felhasználói élmény javításában (nyomkövető sütik). Ön dönti el, hogy engedélyezi-e a sütik használatát vagy nem. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja őket, akkor nem biztos, hogy tudja használni a webhely összes funkcióját. Ha az 'Elfogadom' gombra kattint, hozzájárul a sütik használatához. Amennyiben nem szeretné, hogy az oldal sütiket (cookie) használjon, kattintson a 'Nem engedélyezem' gombra! További információkért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat!